Közel 10 milliárdból lehet új stadionja a Haladásnak

Döntött a kormány a Rohonci úti pálya és környékének fejlesztéséről. Látványtervek még nincsenek, csupán víziók és rajzok.

Szerda délután sajtótájékoztatót tartottak a Szombathelyi Városházán, ahol bejelentették, hogy döntött a kormány a Haladás-pálya és környéke fejlesztéséről.

Puskás Tivadar polgármester azzal kezdte, hogy 2010 októberében, amikor megnyerték a választásokat, összeültek és csináltak egy ciklusprogramot.

– Elképzeléseink között szerepelt egy sport és rekreációs központ létrehozása, a Haladás-pálya és környékének rendbehozatala. Idén áprilisban eljutottunk oda, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek is megmutattuk az itteni, Vas megyei látogatása alkalmával ezt az elképzelés-sorozatot. Persze az egészhez hozzátartozik, hogy a Haladás-pálya tulajdonlása, átalakítása Szombathelyen már régóta téma, hiszen valamikor 2006-ban úgy döntött a közgyűlés, hogy mintegy 600 millió forintért a tulajdonába veszi a stadiont. Aztán telt-múlt az idő, 7 év múlva pedig valóban a tulajdonunk lett, úgy, hogy a magyar kormány ingyen adta a város kezébe.

Majd így folytatta: - Ma azért vagyunk itt, mert örömteli dolog történt, a tervezet első részét pozitívan fogadta a kormány, hamarosan megtörténik a szerződés aláírása is. A pontos részletek kidolgozásához szükség lesz mindenkinek a véleményére, szeretnénk ugyanis ezeket beépíteni a leendő kivitelezési tervekbe – zárta szavait a polgármester.

Felújítják a Haladás stadiont
Így nézne ki az új Haladás-stadion
VB

Hende Csaba országgyűlési képviselő kapott szót, aki egyenesen a kormányülésről jött.

- A kormány stratégiai állomásként tekint a sportra, Szombathely pedig olyan egyedülálló lehetőséggel bír sport és rekreációs lehetőségeket tekintve, amilyen az országban sehol máshol nincs. A kormány többszöri tárgyalás után mai ülésén úgy döntött, teljes egészében támogatja a stratégiát, amelyet Puskás Tivadar polgármester úr a miniszterelnöknek előterjesztett. A kormány hisz a közösség erejében, a fiatalokban, és abban, hogy a beléjük fektetett energia nem vész el. Nem csak egy stadion épülne, hanem egy minden igényt kielégítő multifunkcionális létesítmény. A kormány döntött arról, hogy szeptember 30-ig a város és Vígh László kormánybiztos közösen kidolgozza a beruházásra vonatkozó részletes előterjesztést. Addig is az állam 12 milliárd forintot biztosít a fejlesztésekhez. Az első ütemben - amely 9,6 milliárd forintba kerül - a Haladás-stadion, valamint a sportcsarnok épülne meg. A második ütem az Illés Akadémia, a Parkerdő, a Sportliget, valamint az uszoda és környékének fejlesztését jelenti. Fontosnak tartjuk, hogy minden szombathelyi elmondhassa a véleményét erről a meghatározó dologról. Vannak már előzetes vízióink és rajzaink. Megmutatjuk, hogy ilyen is lehetne - de majd kiderül, hogy a terveztetési pályázat után ténylegesen milyen lesz.

Felújítják a Haladás stadiont
Hende Csaba vicces kedvében volt
Vágvölgyi Bálint

Ezután Lazáry Viktor sportért felelős alpolgármester – akit Hende polgármesternek szólított – ismertette a látványterveket, melyekről hangsúlyozta, hogy ezek a legegyszerűbb, legolcsóbb megoldások lennének. A 80 hektáros területen egy 10 ezer fős (7000 fedett, 3000 fedetlen) stadiont építenének, amelyet nyitottsága miatt a grazi stadionhoz hasonlított. A sportcsarnok 6.900 m2-es lenne.

Kíváncsiak lettünk volna arra, hogy még idén ősszel elindulhatnak-e a munkálatok. Ám Hende Csaba miniszter ironikus fenhanggal reagált: szándékosan félreértette a kérdésünket, és az építési munkálatok helyett inkább arra válaszolt, hogy hamarosan megkérdezik a városlakók véleményét, majd elkészítik a terveket. Úgy néz ki tehát, hogy ezek a projektoron megjelent képek tényleg csak víziók - és csak arra voltak jók, hogy lehessen mivel kampányolni a miniszterelnöknél.

Az MSZP-SZTKE képviselői is megjelentek a sajtótájékoztatón, melynek szemmel láthatóan a kormánypártiak nem örültek. Czeglédy Csaba frakcióvezető azt kérdezte Hende Csabától, hogy ajándék lesz, vagy a szombathelyiek adójából jár ez a fejlesztési program? A miniszter megint úgy tett, mintha nem értené a kérdést, pedig korábban adományként hivatkozott a 9,6 milliárdos beruházásra.

Felújítják a Haladás stadiont
Az ellenzék is képviseltette magát a sajtótájékoztatón
Vágvölgyi Bálint

- Az adomány a magyar nyelvben egy olyan juttatás, amely után nem kell ellenszolgáltatást adni. Tulajdonképpen mindenkinek járna stadion és még sok minden más is. De úgy vagyunk ezzel, mint ahogy a viccben is. Amikor a bál végén a cigányzenekar tagjai osztják a borravalót: a prímás saját magának, illetve a nagybőgősnek felváltva fizet egy 100-ast, majd a kottás megkérdezi tőle, hogy „Nekem nem jár?”. Amire a válasz az, hogy "Járni jár, csak neked nem jut". Úgyhogy én azt mondom, hadd örüljünk mi most ennek. Ez a beruházás rendkívüli állami vagyon-értékesítésből származik, nem pedig az adókból. Különben pedig: adomány lónak ne nézd a fogát. Szélesen örülj, hangosan örülj! - válaszolta Hende.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elkezdték a Haladás stadion tervezését

Úgy tudjuk, a munkába egy szombathelyi építészt is bevontak, és a mai kormányülésen is téma a szombathelyi stadion ügye.

Legyen? Ne legyen? Milyen legyen az új Haladás-stadion?

Közgyűlési téma lesz holnap, de mi szeretnénk megismerni olvasóink véleményét.

Megszereztük a stadionterveket, amiről Orbán beszélt

A miniszterelnök bejelentette, de senki nem találta a Haladás-stadion látványterveit. Nekünk megvan, és már azt is tudjuk, hogy egy Fradi-meccsel avatjuk.

Hol vannak Orbán Hali-stadion tervei?

Jól eldugták, az biztos. A Haladásnál nincsenek, az alpolgármester tájékozódási időt kért. Pedig a miniszterelnök azt ígérte, már idén nekilátnak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!