A klub honlapjának tájékoztatása szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség elfogadta a szombathelyi klub NB III-as licenc iránti kérelmét, de van egy kikötése.
Mint írtuk
Nincs licenc, nem indulhat az NBII-ben jövőre a Haladás 2024. May 24. 13:47 , a múlt héten a Haladás hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub nem indulhat a következő idényben a másodosztályban.
Kedd délután a szombathelyi egyesület honlapján közölte, hogy a 2024/25-ös bajnoki idényre NB III-as licenc iránti kérelmet nyújtott be, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elfogadott – azzal a feltétellel, hogy a klub legkésőbb 2024. június 5-én 12 óráig igazolja NAV és Önkormányzati-helyi adóigazolások megküldésével, hogy nincs köztartozása.
Ellenkező esetben az MLSZ Versenybizottsága a Szombathelyi Haladás nevezési kérelmét el fogja utasítani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!