A szomorú alkalom apropóján szentelték fel az olimpiai bajnok sírját.
Rengetegen gyűltek össze ma délelőtt Szarka Zoltán sírjának felszentelésén. A Haladás kapusa 73 évesen, betegségben hunyt el. Halálának egy éves évfordulóján Molnár Szabolcs atya szentelte meg az új síremlékét, Puskás Tivadar pedig emlékezőbeszédet mondott a legendás játékos tiszteletére.
Galériánk a képre kattintva érhető el
Vágvölgyi Bálint
In Memorian Szarka Zoltán
1942. augusztus 12-én, Csornán született. Szombathelyen először a Dózsában játszott, innen került a vasutasklubhoz. Még nem töltötte be huszadik életévet, ám már bemutatkozhatott a Haladásban. 1962. március 18-án a Rohonci úton az NB II 18. fordulójában a vasiak a Szállítókat fogadták. Ekkor kezdődött először Szarka Zoltán nevével a zöld-fehérek kezdője. 5000 néző szeme láttára védett hibátlanul, míg a csapat 1–0-ra nyert.
A teljes nekrológunkat ide
In memoriam Szarka Zoltán 2016. April 18. 14:39 kattintva olvashatják.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!