Keressük a stadionépítésről szóló pontos határozatot.
A csütörtöki közgyűlés sok vihart kavart „drog-ügyében” ugyanis elsikkadt az a csörte, mely során – ellenzéki kérésre - két kormányhatározatot is kiosztottak, amellyel a városvezetés bizonyítani akarta, hogy hivatalosan is megszületett a döntés a Haladás-stadion építéséről.
Akkor nézzük a határozatokat. Az elsőként „bediktált” határozatban nem szerepelt Szombathely neve, míg a másodikban igen, de ahogy Czeglédy Csaba, az MSZP frakcióvezetője fogalmazott: a legmagasabb szám az évszám volt benne. Magyarul, a második határozatban sincs semmiféle konkrétum arra vonatkozóan, hogy mikor kezdődik az építkezés, és mennyi pénzből lehet felépíteni az új stadiont.
Az első kormánydöntés:
1638/2013. (IX. 11.) Korm. határozat
Hatályos: 2013.09.11 -
A Kormány
1. egyetért a Nemzeti Stadionfejlesztési Programra kidolgozott koncepcióval;
2. felhívja a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai támogatásával készítsen előterjesztést a Nemzeti Stadionfejlesztési Programban részt vevő labdarúgó létesítmények beruházási, megvalósíthatósági modelljéről.
És itt a második:
1631/2013. (IX. 10.) Korm. határozat
Hatályos: 2013.09.10 -
a szombathelyi sportcélú beruházásokkal kapcsolatos egyes kérdésekről
A Kormány felhívja a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost, hogy készítsen előterjesztést a szombathelyi sportcélú beruházások beruházási, megvalósíthatósági koncepciójáról, a beruházás ütemezéséről a beruházási források évenkénti megbontásával.
A határozat itt is megnézhető.Ennél pontosabbat az ügy kezdetekor sem lehetett tudni.
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére
– jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter, a Fidesz parlamenti képviselője augusztus 28-i sajtótájékoztatóján.Azt, hogy a rendkívül magas összeget mire alapozza Hende és a városvezetés, továbbra sem tudjuk, az viszont biztos, hogy augusztus 28-án, amikor Hende rendkívüli sajtótájékoztatóját megtartotta a szombathelyi építkezéssel kapcsolatban, semmilyen döntés nem született. Erről a két kormányhatározatban szereplő dátum egyértelműen árulkodik.
Lehet azonban, hogy Hende Csaba mégis tud ennél többet, ezért kérdésinket elküldtük neki. Amint válaszol, közöljük.