Elkezdték a Haladás stadion tervezését

Úgy tudjuk, a munkába egy szombathelyi építészt is bevontak, és a mai kormányülésen is téma a szombathelyi stadion ügye.
-----

Az utóbbi időben több cikkünkben is foglalkoztunk Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatával, mely szerint elkészültek a Rohonci úti stadion rekonstrukciójának tervei, és még az idén megkezdik az építkezést. Hetekig hiába kerestük a terveket, mostanra azonban fordulat állt be az ügyben.

Információink szerint jó egy hónapja elkezdődtek a konkrét (tervezési) munkálatok, méghozzá egy szombathelyi építész, Benkő János bevonásával, aki korábban többször dolgozott a városházának.

Benkőt sikerült telefonon utolérni, aki írásban kérte kérdéseinket és azt ígérte, hogy még ma válaszol azokra.

A ügynek külön aktualitást ad, hogy az MSZP és az LMP kezdeményezésére mára rendkívüli közgyűlést hívtak össze Szombathelyen, ahol azt várják a városvezetőktől, hogy ismertessék végre az Orbán által említett terveket. Ráadásul úgy értesültünk, hogy a Haladás stadion ügye téma lesz a kormány mai ülésén is. Valószínűleg itt is be kell majd mutatni, amivel eddig elkészültek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Legyen? Ne legyen? Milyen legyen az új Haladás-stadion?

Közgyűlési téma lesz holnap, de mi szeretnénk megismerni olvasóink véleményét.

Megszereztük a stadionterveket, amiről Orbán beszélt

A miniszterelnök bejelentette, de senki nem találta a Haladás-stadion látványterveit. Nekünk megvan, és már azt is tudjuk, hogy egy Fradi-meccsel avatjuk.

Hol vannak Orbán Hali-stadion tervei?

Jól eldugták, az biztos. A Haladásnál nincsenek, az alpolgármester tájékozódási időt kért. Pedig a miniszterelnök azt ígérte, már idén nekilátnak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!