Eredmények 1973-1977

1973/74 NB I
A feljutás mellett egy bizonyos kezdetet is ünnepelhettünk ebben az évben. Ekkor volt ugyanis az első NB I-es Hali-Zete és Zete-Hali mérkőzés. 1973. november 17-én 2–0-ra kikaptunk Egerszegen, majd 1974. április 28-án ugyanilyen arányban vágtunk vissza az azóta "ősi rivális"-nak nevezett kék-fehéreknek…(akik 1978-ig zöld-fehérek voltak). Két súlyosabb vereségbe futott bele a csapat: a Népstadionban a Fraditól 1–6, Kispesten pedig 0–5 volt a végeredmény, de a VM Egyetértést 5–1-re vertük 1974. május 12-én: Király Ferenc klasszikus mesterhármast ért el a találkozón, ami 37 esztendőn keresztül egyedülállónak bizonyult. Hárman: Fehérvári János, Horváth Árpád és Halmosi Zoltán mind a 30 találkozón pályára léptek. A csapat házi gólkirálya a 11 gólig jutó Király Ferenc lett, Hauser Tibor volt a második, 4 góllal. A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a mérkőzések végeredményei:
otthon idegenben otthon idegenben
Ú. Dózsa 2-3 0-3 Csepel 1-2 1-0
VM Egyet. 5-1 0–0 Vasas 1-3 1–1
Rába ETO 1-1 1-4 Bp.Honvéd 0-2 0-5
Salgótarján 0–1 0–1 MTK 2-0 2–1
Tatabánya 1-1 1–4 Szeol AK 2-0 0-0
Videoton 1-2 0-1 ZTE 2-0 0-2
Dorogi B. 3-0 1-0 PMSC 1-1 0-1
A bajnokság végeredménye:
1. Újpesti Dózsa 30 18 6 6 75–33 42 9. Salgótarján 30 10 12 8 25–28 32
2. Ferencváros 30 15 9 6 54–29 39 10. MTK 30 11 6 13 44–41 28
3. Rába ETO 30 15 8 7 43–35 38 11. Csepel 30 10 7 13 35–43 27
4. Videoton SC 30 15 7 8 39–31 37 12. ZTE 30 10 4 16 28–44 24
5. Tatabánya 30 14 9 7 40–37 37 13. Haladás 30 8 7 15 31–47 23
6. Bp. Honvéd 30 14 6 10 54–36 34 14. VM E. 30 4 15 11 25–48 23
7. Pécsi MSC 30 12 10 8 29–26 34 15. Szeol AK 30 5 10 15 28–45 20
8. Vasas SC 30 9 14 7 35–31 32 16. Dorog 30 2 6 22 23–54 10
1974/75 NB I
Thomann Antal kezéből Sárosi Lászlóhoz került a karmesteri pálca, ő irányította a szombathelyi zöld-fehéreket. A keret nem sokat változott, és a tabellán elfoglalt helyezés sem: 13. lett ekkor is a Haladás. Év közben a VM Egyetértés egyesült az MTK-val, így az őszi 2–0-s VM elleni győzelemmel nem került be a táblázatba. Farkas László, Halmosi Zoltán és Horváth Árpád ezúttal is kihagyhatatlannak bizonyultak: Farkas László ráadásul 11 góllal a szombathelyi gólkirályi címet is begyűjtötte. Története során először bejutott a zöld-fehér együttes a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjébe, ahol az Újpesti Dózsával szemben 2–3 arányban alulmaradt a Haladás, de a KEK-ben elindulhatott. A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a mérkőzések végeredményei:
otthon idegenben otthon idegenben
Salgótarján 0–0 1-1 MTK 0-0 1–4
Tatabánya 1–0 1-0 Videoton 2-1 0-1
Diósgyőr 3-0 2-6 Bp.Honvéd 0–2 0–3
FTC 0-1 0–1 Rába ETO 3–0 0–1
ZTE 2-1 1-2 Csepel 1-2 1–2
B'csaba 3-2 0–0 Vasas 1-1 1-1
Ú.Dózsa 1–2 0-8 PMSC 1–2 2-0
VM Egyet. 2-0 (törölve) -
A bajnokság végeredménye:
1. Újpesti Dózsa 28 20 5 3 71–33 45 9. Rába ETO 28 10 5 13 40–44 25
2. Bp. Honvéd 28 16 10 2 53–21 42 10. MTK 28 9 7 12 33–39 25
3. FTC 28 10 13 5 45–29 33 11. DVTK 28 7 11 10 26–37 25
4. Csepel 28 12 7 9 34–28 31 12. T'bánya 28 9 5 14 28–40 23
5. Videoton 28 9 10 9 35–40 28 13. Haladás 28 8 6 14 28–44 22
6. Vasas 28 10 7 11 43–46 27 14. B'csaba 28 6 9 13 24–33 21
7. Zalaegerszeg 28 11 5 12 32–35 27 15. PMSC 28 6 8 14 26–40 20
8.Salgótarján 28 10 6 12 33–42 26 16. VM E. 15 3 5 7 18–25 11
1975/76 NB I
Sárosi László munkájának egyre inkább látszatja volt: a KEK-ben egy máltai együttes ellen simán jutott tovább a Haladás VSE, de a Sturm Graz ellen ez már nem sikerült. Második legjobb vidékiként a hetedik helyen végzett a bajnokságban a csapat, pedig az utolsó 7 meccsen mindössze 2 pontot szerzett a gárda. Kereki Zoltán végigjátszotta a bajnokságot, a házi gólkirály pedig ebben a szezonban is Farkas László lett, 9 találattal. A Kaposvár ebben a szezonban került fel az NB I-be: első idegenbeli találkozójukon Szombathelyen szerepeltek a somogyiak. A legnagyobb győzelem a SZEOL AK elleni 5–1-es siker volt. A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a mérkőzések végeredményei:
otthon idegenben otthon idegenben
Ú. Dózsa 2–2 2–3 Diósgyőr 3-0 1–1
Kaposvár 2–2 2–0 Videoton 1-0 0–3
Csepel 0-0 0–2 FTC 1-3 0–1
Szeol AK 5-1 3–2 Rába ETO 1–0 0–1
Bp.Honvéd 0–0 1–3 Tatabánya 1–0 2-1
ZTE 1-1 1-3 Vasas 0-3 0-3
B'csaba 0–0 2-0 MTK-VM 3-1 0–3
S'tarján 2-1 0-3
A bajnokság végeredménye:
1. Ferencváros 30 20 6 4 65–38 46 9. T'bánya 30 11 6 13 41–50 28
2. Videoton 30 18 8 4 61–26 44 10. ZTE 30 9 9 12 47–49 27
3. Újpesti Dózsa 30 18 6 6 79–51 42 11. Rába ETO 30 7 11 12 36–49 25
4. Bp. Honvéd 30 14 8 8 47–32 36 12. Csepel 30 8 9 13 35–48 25
5. Vasas 30 15 4 11 65–41 34 13. Kaposvár 30 6 12 12 41–52 24
6. MTK-VM 30 13 3 14 53–41 29 14. Diósgyőr 30 6 12 12 26–44 24
7. Haladás VSE 30 11 7 12 36–43 29 15. B'csaba 30 8 8 14 25–45 24
8. Salgótarján 30 8 12 10 40–45 28 16. SZEOL AK 30 5 5 20 27–70 15
1976/77 NB I
18 csapatosra duzzadt a bajnokság - nemhogy megismételte, túlszárnyalta előző évi remek szereplését a Hali. Újoncként Vörös Csaba, Horváth Imre, Tar Ferenc, Pető László és Sebestyén Péter követelt magának helyet a keretben. És mi lett volna, ha az utolsó hat meccsen nem csak két pontot gyűjt be a csapat? A '36-os Kispest elleni 13 gólos meccs után 40 évvel a második leggólgazdagabb derbit is a Honvéd ellen játszotta a Haladás: ezúttal 5–6-ra kapott ki a zöld-fehér gárda a kispestiektől. Hauser Tibor és Szarka Zoltán szerepelt mindegyik meccsen, a gólkirály – megosztva, 11-11 góllal – Kereki Zoltán és Farkas László lett. A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a mérkőzések végeredményei:
otthon idegenben otthon idegenben
Csepel 1-2 1-0 D'újváros 0-2 1-1
Szeol AK 3-3 1–2 Dorog 4-0 1–0
Rába ETO 2–0 1–0 Bp. Honvéd 5-6 1-2
Tatabánya 4-3 1–2 FTC 1-2 2–1
Békéscsaba 1-0 2-2 Ú.Dózsa 1–1 0–3
Kaposvár 1–0 0–2 ZTE 1-0 0-0
MTK-VM 2-0 3-1 S'tarján 1-1 1-2
Diósgyőr 2–0 1-1 Vasas 1–4 2–5
Videoton 4-0 1-1
A bajnokság végeredménye:
1. Vasas 34 25 3 6 100–45 53 10. Diósgyőr 34 13 6 15 40–52 32
2. Újpesti Dózsa 34 22 6 6 88–47 50 11. ZTE 34 12 7 15 47–47 31
3. Ferencváros 34 18 11 5 78–42 47 12. Szeol AK 34 11 8 15 39–64 30
4. Bp. Honvéd 34 19 8 7 62–43 46 13. B'csaba 34 9 10 15 40–57 28
5. Haladás VSE 34 14 8 12 53–49 36 13. Kaposvár 34 9 9 16 39–45 27
6. Videoton 34 14 7 13 60–46 35 15. D'újváros 34 9 9 16 37–60 27
7. Rába ETO 34 15 5 14 51–46 35 16. Csepel 34 8 10 16 45–59 26
8. MTK-VM 34 15 5 14 56–53 35 17. S'tarján 34 10 5 19 42–27 25
9. Tatabánya 34 15 3 16 58–56 33 18. Dorog 34 5 6 23 28–75 16

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!