|
1948/49 NB I
|
36 (!)
éven keresztül, 1946-tól 1951-ig és 1957-től 1988-ig volt a
Haladás labdarúgó szakosztályának vezetője Dr. Rákli
Kálmán. Az Ő befolyásának köszönhette a klub, hogy még a legzordabb
politikai időszakokban is fenn tudta tartani a Haladás
VSE futballja a nemzetközi kapcsolatokat és meg tudott
jelenni a nemzetközi porondon. 1948-ban Franciaországban járt a gárda:
FC Rouen - Haladás VSE 2–2 (1–1).
Párizsban egy "vegyes" csapattal játszott a zöld-fehér egylet, és
3–3-as félidő után 5–4-re kikapott.
Az 1948/49-es bajnokság kezdete előtt Bécsbe kirándult a Haladás,
ám a Wiener Sportclub nem tudott kiállni a szombathelyiek ellen, így az
osztrák válogatott-tal (!) mérkőzött meg a csapat. A 93. percben kapott
góllal lett 1–0 Ausztriának! Emlékezetes, hogy a Haladás
kapuját a tartalékkapus Kassai I. László védte - méghozzá olyan
nagyszerűen, hogy az osztrákok nem értették, miért van kapusgondja a
magyar válogatottnak! A vasiak nem merték elmondani, hogy Kassai "csak"
a tartalék csapat hálóőre...
A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a
mérkőzések végeredményei: |
FTC
MTK
Kispest
Újpesti TE
Csepel
Szentlőrinc
Vasas SC
Kispesti Textiles |
ősszel
1–5
0–3
0–1
1–2
1–1
0–2
2–0
1–2 |
tavasszal
0–4
1–0
3–3
2–1
1–3
2–3
2–1
3–1 |
|
Mateosz
Győri ETO
Salgótarján
Soroksár
Tatabánya
Szeged
Goldberger |
ősszel
1–6
2–3
0–3
2–3
4–3
3–3
1–1 |
tavasszal
2–2
1–1
7–1
3–0
2–1
3–1
5–0 |
|
A bajnokság
végeredménye:
|
1.
FTC
2. MTK
3. Kispest
4. Újpest
5. Csepel
6. Szentlőrinc
7. Vasas
8. Mateosz |
30
30
30
30
30
30
30
30 |
26
18
19
18
15
13
15
12 |
1
6
3
5
5
8
2
5 |
3
6
8
7
10
9
13
13 |
140–36
91–38
94–46
89–47
67–66
39–44
68–51
67–53 |
53
42
41
41
35
34
32
29 |
|
9.
Győri ETO
10. Haladás
11. Salgótarján
12. Soroksár
13. Tatabánya
14. Szeged
15. Kispesti Textiles
16. Goldberger |
30
30 30
30
30
30
30
30 |
12
11 10
11
9
7
4
4 |
5
6 6
4
3
5
4
4 |
13
13 14
15
18
18
22
22 |
56–88
56–60 58–69
40–63
53–87
38–80
40–104
24–88 |
29
28 26
26
21
19
12
12 |
|
|
1949/50 NB I
|
1948-tól
Sós Károly volt a Haladás VSE edzője: a
nagy sikerű évet (a vidék legjobb csapata - 1947/48) néhány közepes, ám
azért az elsőosztály középmezőnyét elérő szereplés követte. Az 1949-es
politikai fordulat után szinte teljesen lehetetlenné vált a külföldi
szereplés, a Haladás azonban mégis, mint
Vasutasválogatott el-eljutott Ausztriába, Jugoszláviába, a Német
Demokratikus Köztársaságba, Lengyelországba vagy Jugoszláviába.
A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a
mérkőzések végeredményei: |
Bp. Honvéd
ÉDOSZ
Textiles
Csepel
Bp. Dózsa
Bp. Vasas
Győr
Teherfuvar |
ősszel
0–4
2–3
0–4
0–2
0–2
0–2
0–5
1–1 |
tavasszal
0–4
2–7
2–3
2–4
1–2
2–4
1–0
3–2 |
|
Dorog
Salgótarján
Postás
Bp. Előre
Nagykanizsa
Soroksár
Debrecen |
ősszel
1–0
2–4
1–1
4–1
5–1
3–1
4–1
|
tavasszal
0–2
5–1
1–1
5–1
3–1
2–2
0–1 |
|
A bajnokság
végeredménye:
|
1. Bp.Honvéd
2. ÉDOSZ
3. Textiles
4. Csepel
5. Bp. Dózsa
6. Bp. Vasas
7. Győr
8. Teherfuvar |
30
30
30
30
30
30
30
30 |
23
21
18
15
14
15
13
10 |
4
4
8
8
9
5
7
11 |
3
5
4
7
7
10
10
9 |
84–29
86–38
81–33
66–45
71–52
67–44
63–45
59–51 |
50
46
44
38
37
35
33
31 |
|
9.
Dorog
10. Salgótarján
11. Postás
12. Haladás
13. Bp. Előre
14. Nagykanizsa
15. Soroksár
16. Debrecen |
30
30
30
30 30
30
30
30 |
11
10
9
10 6
3
4
4 |
6
8
10
4 5
9
5
5 |
13
12
11
16 19
18
21
21 |
60–58
51–56
45–59
52–67 51–93
35–85
32–84
39–103 |
28
28
28
24 17
15
13
13 |
|
|
1950 ősz
|
A
politika beleszólt a sportba is. Az akkori időkben az élet minden
területén a "nagy testvért" a Szovjetuniót volt kénytelen utánozni kis
hazánk, így a Nemzeti Bajnokság rendszerének is át kellett állnia az
Európában teljesen idegennek számító tavaszi-őszi rendszerre. Ezért egy
egyfordulós bajnokság megrendezésére került sor 1950-ben, ráadásul négy
csapat esett ki, ugyanis 1951-től mindössze 14 csapat alkotta a magyar
élvonalat.
A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a
mérkőzések végeredményei: |
Budapesti
Honvéd SE
Textiles
Budapesti Dózsa
Csepel
Dorog
Budapesti Vasas
Salgótarján
Diósgyőr |
0–5
0–0
3–5
0–0
0–3
1–0
0–0
0–0
|
|
Győr
ÉDOSZ
Szegedi Munkás TE
Budapesti Postás
Budapesti Előre
Bőripari Dolgozók SE
Tatabányai Tárna |
0–1
2–1
1–1
2–3
2–4
4–2
1–1
|
|
A bajnokság
végeredménye:
|
1. Bp.
Honvéd
2. Textiles
3. Bp. Dózsa
4. Csepel
5. Dorog
6. Bp. Vasas
7. Salgótarján
8. Diósgyőr |
15
15
15
15
15
15
15
15 |
13
11
9
8
8
8
6
5 |
1
2
3
2
2
1
4
6 |
1
2
3
5
5
6
5
4 |
67–16
54–25
37–23
33–21
36–32
30–23
27–26
21–23 |
27
24
21
18
18
17
16
16 |
|
9.
Győr
10. ÉDOSZ
11. Haladás
12. Szeged
13. Postás
14. Bp. Előre
15. Bőripar
16. Tatabánya |
15
15
15 15
15
15
15
15 |
6
5
3 4
4
4
2
1 |
1
2
6 4
3
2
3
4 |
8
8
6 7
8
9
10
10 |
28–28
25–30
16–26 22–44
18–28
26–41
22–51
17–42 |
13
12
12 12
11
10
7
6 |
|
|
1951
|
A
bajnokságot a Haladás VSE Kiss Jenő
irányításával kezdte meg, ekkor mutatkozott be a csapatban Szőllősi
Emil (összesen 136-szor játszott az NB I-ben), Nyírő Lajos (136),
Czigony István (123) és Kolesánszky Zoltán (147). Ekkor lett
kezdőkapus, a válogatott kerettagságig jutó Horváth György, aki
123-szor védte a Haladás hálóját.
Szerencsével maradt bent a csapat: azonos pontszám esetén az egymás
elleni eredmény döntött akkoriban...
A Haladás VSE szezonbeli ellenfelei, és a
mérkőzések végeredményei: |
Bp. Bástya
Bp. Honvéd
Bp. Dózsa
Bp. Vasas
Csepel
Bp. Kinizsi
Győri Vasas ETO |
tavasszal
0–1
0–2
3–5
0–6
0–3
1–0
0–7 |
ősszel
1–4
0–7
2–3
2–1
0–2
1–2
2–0 |
|
Dorogi Bányász
Salgótarján
Szegedi Honvéd
Diósgyőr
SORTEX
Szegedi Petőfi |
tavasszal
0–4
1–0
0–2
1–2
0–1
1–1 |
ősszel
2–1
1–3
1–1
3–1
3–0
4–0 |
|
A bajnokság
végeredménye:
|
1. Bp.
Bástya
2. Bp. Honvéd
3. Bp. Dózsa
4. Bp. Vasas
5. Csepel
6. Bp.Kinizsi
7. Győri Vasas |
26
26
26
26
26
26
26 |
22
18
12
11
12
13
10 |
2
6
7
7
5
3
6 |
2
2
7
8
9
10
10 |
96–27
83–26
64–44
47–33
45–38
43–42
44–45 |
46
42
31
29
29
29
26 |
|
8. Dorogi
Bányász
9. Salgótarján
10. Szegedi Honvéd
11. Diósgyőr
12. Haladás
13. SORTEX
14. Szegedi Petőfi |
26
26
26
26
26 26
26 |
9
7
6
6
8 7
2 |
8
7
8
7
2 4
6 |
9
12
12
13
16 15
18 |
47–43
33–47
29–55
31–52
29–59 19–48
27–78 |
26
21
20
19
18 18
10 |
|
|
1952
|
Ebben
az évben a szombathelyi csapat neve is megváltozott. Úgy, ahogyan az
ország más tradicionális gárdái is új nevet voltak kénytelenek
felvenni. Már 1949 óta tartott ez az ún. központi intézkedés. Így lett
az MTK-ból Bástya, majd Vörös Lobogó. A Kispestből Honvéd, az Újpestből
Dózsa. A Ferencváros előbb ÉDOSZ, majd Kinizsi lett; a Vasas nem csak
budapesti lett, hanem ezt a nevet kapta a győri és a csepeli együttes.
A szombathelyi Haladás előbb Lokomotívra,
majd Törekvésre lett keresztelve - érdekesség, hogy az egyik szegedi
csapat pedig Haladásra, így volt két olyan év, amikor a Szombathelyi
Haladás nem játszhatott, de a Szegedi Haladás igen...
Újabb válogatottat adott a szombathelyi futball. Az aranycsapat
korában? - tehetjük fel a kérdést. Igen! 1952. október 19-én, a
Magyarország–Csehszlovákia (5–0) találkozón a szombathelyi Horváth
György védte a válogatott hálóját. Előtte Buzánszky, Lóránt, Lantos,
Bozsik, Zakariás, Egresi, Kocsis, Hidegkuti, Puskás és Czibor
játszott...
Külföldi ellenfele ebben az évben is volt a zöld-fehéreknek:
Szombathelyi Lokomotív–Lengyel Vasutasválogatott 1–0 (1–0)
A Szombathelyi Lokomotív ellenfelei, és a
mérkőzések végeredményei: |
Bp. Honvéd
Bp. Bástya
Bp. Dózsa
Bp. Vasas
Csepel
Győri Vasas
Pécsi Lokomotív |
tavasszal
1–8
1–2
0–0
1–1
0–3
2–1
4–1 |
ősszel
0–0
3–5
4–4
0–2
0–2
1–0
0–0 |
|
Dorogi Bányász
Bp. Kinizsi
Salgótarján
Szegedi Honvéd
Bp. Postás
Diósgyőr |
tavasszal
2–4
0–3
3–1
1–0
2–1
2–0 |
ősszel
2–2
1–1
1–5
0–1
0–1
3–0 |
|
A bajnokság
végeredménye:
|
1.
Bp. Honvéd
2. Bp. Bástya
3. Bp. Dózsa
4. Bp. Vasas
5. Csepel
6. Győri Vasas
7. Szombathelyi Lokomotív |
26
26
26
26
26
26
26 |
21
20
14
13
11
9
8 |
5
5
8
7
3
5
7 |
0
1
4
6
12
12
11 |
88–21
96–33
67–43
54–40
52–53
51–57
34–48 |
47
45
36
33
25
23
23 |
|
8.
Dorogi Bányász
9. Bp. Kinizsi
10. Salgótarján
11. Szegedi Honvéd
12. Postás
13. Diósgyőr
14. Pécsi Lokomotív |
26
26
26
26
26
26
26 |
8
8
8
7
7
6
4 |
5
5
4
5
5
4
8 |
13
13
14
14
14
16
14 |
3944
27–54
44–59
37–52
34–55
31–64
24–55 |
21
21
20
19
19
16
16 |
|
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.