Hali-bravúr a ZTE ellen

Liga Kupa helyett barátságos labdarúgó-mérkőzés. Szombathely helyett Zalaegerszeg. Egy osztálynyi különbség helyett kiegyenlített játék.
Röviden így foglalhatjuk össze a Szombathelyi Haladás ma délelőtti, szomszédos megyeszékhelyen tett látogatásának krónikáját.

Minarik Ede is megirigyelhetné a zalaegerszegi edzőpálya semmivel össze nem hasonlítható légkörét. Az ország talán egyetlen használatban lévő földes pályáján rögtön az elején egymásnak estek a csapatok.

Alig telt el öt perc a mérkőzésből, és vezetést szerzett a Hali. Egy bal oldali támadás után Imre hozta helyzetbe Baráthot, aki nem hibázott. A kapott gól felébresztette a hazaiakat. A huszadik percben Czeglédi szerelte szabálytalanul a büntetőterületen belül Sebőköt, a sértett állt a labda mögé, de lövését Kurucsai kapus bravúrral hárította.
A csapat ezután is jól játszott, tartotta az eredményt, sőt még támadások vezetésére is jutott ereje Komanéknak.

A legnagyobb bravúrt azonban a csapat első számú kapusa, Kurucsai Kornél hajtotta végre, aki megfogta Sebők József büntetőjét.
– Egy hónappal ezelőtt játszottunk itt, ugyanezen a pályán a ZTE ellen. Ég és föld a különbség az akkori, és a mostani játék között. Sokkal jobban játszunk! Kár, hogy nem ez a Liga Kupa mérkőzés. Biztosan továbbjutottunk volna - mondta a szünetben lecserélt kapus.

A második félidőre aztán kiderült, mégsem biztos, hogy nincs igazán nagy tétje a találkozónak. A Szombathelyi Haladás labdarúgói többnyire védekeztek a sokkal nagyobb játékerőt képviselő zalaiakkal szemben. A kék-fehérek végül Horváth András góljával az utolsó pillanatokban kiegyenlítettek. A szombathelyieknek szégyenkeznivalója azonban így sincs.

A második félidőben nyújtott teljesítményéért mindenképpen dicséretet érdemel a fiatal Guzmics, aki remekül látta el a rábízott védekező feladatot.

Mihalecz István a lefújás után elmondta:
– Fáradtak vagyunk. Úgy látom, most jött ki a fiúkon az alapozás. A frissítés időszaka következik, van még három hetünk, hogy formába lendüljünk. Én örülök neki, hogy ez a találkozó nem tétre ment. Sok a hiányzónk, azonban így is remekül helytálltunk.

A csapatból különböző okokból Schimmer, Rajos, Mihalecz, Elek és Balogh hiányzott.

Fotó: Lovagi – Unger

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!