Sikeres Hali főpróba

Hiába zúzódott Borsi lábujja. Pályára lépett. Hiába számít a kezdőcsapatban Czeglédi Balázsra Mihalecz István. Megsérült. Hiába jobb csapat papíron...
Nem félünk a farkastól!
Már az első percekben lehetett látni, hogy az aljas szabálytalanságtól sem visszariadó Lendva gárdája kemény ellenfél lesz a fizikai hátrányban lévő Mihalecz csapatnak.
A Hali azonban jól állta sarat. Seperék rendre vállalták a párharcokat, melyek többségét meg is nyerték.

A romboláson és a védekezésen kívül természetesen jutott idő a támadások vezetésére. Az előre játékban a Koman - Schimmer duó jeleskedett. Kettőjük összjátékából született a találkozó egyetlen gólja is. A fiatal Koman öt méterről vette be a hórihorgas szlovén hálóőr kapuját.

A második félidőben is akadtak helyzetek. Ekkor azonban az utolsó pillanatban mindig hiba csúszott a gépezetbe így a gárdának meg kellett elégednie az egy nullás győzelemmel. A találkozó krónikájához hozzátartozik, hogy a játékvezető kiállította az ellenne elkövetett szabálytalanságokért törlesztő Venczelt.

A Haladás utolsó edzőmérkőzésen elért győzelmének értékét jelzi, hogy a Lendva valamennyi játékosa szerepelt már a szlovén esőosztályban és a kékek toronymagasan vezetik a másodosztályú bajnokságot. Mint pedig edzőjüktől megtudtuk, céljuk, hogy ősszel ismét a legfelsőbb osztályban szerepeljenek.

Sok a sérült
A mérkőzést a kispadról nézte végig Czeglédi Balázs. Természetesen szó sincs arról, hogy a játékos Mihalecz István babérjaira törne. Az ok sokkal szomorúbb, a kiváló védekező középpályás megsérült. Csak remélni lehet, hogy a rajtra rendbe jön.
Rózsa Danit, a csapat második számú kapusát az influenza döntötte le a lábáról. Balogh Tamás lába ismét meghúzódott így ő sem vállalta a játékot.

Ott volt viszont a pályán Borsi Gergő akinek lábujja ugyan megzúzódott, mégis vállalta a játékot. Talán a játékos is érzi, hogy megnyílt előtte a kezdőcsapathoz vezető út, hiszen az edző rendre az első félidőben pályára lépő csapatba jelölte a fiatal labdarúgót.
– Korántsem biztos, hogy kezdő leszek a Hévíz ellen. Fábián sokat volt sérült, így valóban sok játéklehetőséget kaptam. Igyekeztem élni ezekkel. Ha most még nem is sikerült kivívni, hogy a legjobb tizenegybe kerüljek, akkor sem leszek elkeseredve – mondta honlapunknak Borsi.

Földes pályáért ötven kilométer?
A zalaegerszegi vezetők szolidaritásukról tettek tanúbizonyságot, amikor ingyen adták oda csapatuk földes pályáját a Szombathelyi Haladás gárdájának.
Ugyanakkor az öltözök használatáért ismét pénzt kellet áldoznia a vezetőségnek. Nagy kérdés persze, hogy miért kell egy megyeszékhely nagy múltú csapatának ötven kilométert utaznia és fizetnie, hogy egy földes 20-as éveket idéző pályán játszza le bajnoki főpróbáját.  A szurkolók megértik, hogy nincs műfű, azt azonban már nehezen tudják elfogadni, hogy a városban egyetlen olyan pálya sincs, amelyen legalább egyszer hazai környezetben is megnézhették volna kedvenceiket.

A miértekre Nagy László technikai vezetőnél kerestük a választ.
– Próbáltuk kibérelni a városligeti a pályát. Az üzemeltetőtől azt a választ kaptuk, hogy mi is féltjük a Rohonci úti stadion gyepét akkor miért várjuk el tőlük, hogy ideadják a pályát. A vépi létesítményt még pénzért sem voltak hajlandóak ideadni – mondta Nagy László.

A technikai vezető szavaihoz annyit tennénk hozzá. Elég szomorú, hogy a város a csapat húszmilliós támogatásán kívül semmilyen segítséget nem ad a gárdának. Kíváncsiak lennénk, hogy a lepusztult, hadi állapotokat idéző Városligeti pályán milyen nagy világesemény lesz a közeljövőben, amiért nem adták oda a pályát a város legnépszerűbb csapatának…

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!