Szombathelyi Haladás-Tatabánya 1-3
Szombathely, 1000 néző
Gólszerző: Seper, illetve Filó, Tóth, Márkus
Szombathelyi Haladás: Kurucsai 5 Balassa 4, Seper 6, Baráth 4 Jagodits 4, Rajos 4, Czeglédi 4 (Nagy G), Borsi 5 (Fábián 4) Koman 4(Imre)- Mihalecz 4, Schimmer 4
Aztán a negyvenedik percben góllá érett a Haladás mezőnyfölénye. Seper Ákos ezúttal akciógóllal juttatta előnyhöz csapatát. Az öröm elég sokáig eltartott, hiszen a vendégeknek csupán a második félidő közepén sikerült egyenlíteni.
Bár ekkor egymás után háromszor is bevették Kurucsai kapuját.
Mihalecz István: A jobbik csapat nyert, a második félidő elején volt egy 10 perces rövidzárlat, utána szétesett a csapat.
Vonatkozó link:
A győzelem reményében
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!