Egyelőre nem nyilatkoznak stadion ügyben

Illés Károly, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. vezetője egy-két hét türelmet kért.

Ígéretünkhöz híven ismét megkerestük Illés Károlyt, a Haladás stadion építésére létrejött önkormányzati cég, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. vezetőjét, aki - szabadsága után - mára ígért nyilatkozatot a Nyugat.hu-nak.

Mint ismert, a megyei napilap múlt héten megkérdezte Illést, hogy áll a stadion projektje, van-e már szerződés a város és az állam között. Illés azt felelte, „minden egyes részletet illetően van megegyezés", de hogy „a végső szerződést aláírták-e már, arról nincs naprakész információja".

Ezzel tehát gyakorlatilag elismerte, hogy valóban nincs szignózva a szerződés.

A portál arról is érdeklődött, elkezdődött-e már az építkezést megelőző tervezés, a cégvezető azt mondta: „folyamatban van".

Szerettük volna megszólaltatni Illés Károlyt, hogy pontosan mit is ért a „folyamatban van” kifejezés alatt, hiszen ha valóban megkezdődtek a tervezések, akkor honnan és mekkora forrás állt ehhez rendelkezésre? Egyáltalán milyen céget bíztak meg a tervezéssel?

Illés ma azt mondta, ez ügyben mégsem szeretne nyilatkozni, keressük egy-két hét múlva.

Addig is tájékoztatást kértünk Puskás Tivadar polgármestertől, hogy megtudjuk, van-e szerződés a város és az állam között. Várjuk a választ.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

"Folyamatban van" a Haladás stadion tervezése

Honnan és miből? A stadion építésére létrejött önkormányzati cég vezetőjének sincs naprakész információja a szerződés aláírásáról.

Túlköltekezett a kormány - Nem lesz Hali stadion?

Miközben a csapatot sorra hagyhatják el a saját nevelésű játékosok, az új létesítményről még mindig csak ígéretek vannak.

Hali-stadion: keressük a pontos határozatot

Az egyikben Szombathely neve nem szerepel, a másikban összeg nincs. Konkrétumok nélkül is lesz új otthona a csapatnak?

Hali stadion: "Örülni kell, hogy ezt valaki elintézte"

Méghozzá a miniszterelnök úr - mondta Hende Csaba miniszter a sajtótájékoztatón, megkezdték a felmérését, a tervekbe a lakosság és az ellenzék is beleszólhat.

Mi legyen az új Haladás-stadion neve? Várják az ötleteket

Megint sajtótájékoztatót tartottak a Városházán. Itt elhangzott: a focicsapat új otthonának már nem lehet Rohonci úti stadion a neve.

Minek egy futballstadionra 9,6 milliárdot költeni?

"Majdnem politikai szélhámosság" a 9,6 milliárdos Hali-stadion tervének bejelentése – közölték hétfőn a szocialisták. Szerintük egy kapavágás sem lesz áprilisig.

Közel 10 milliárdból lehet új stadionja a Haladásnak

Döntött a kormány a Rohonci úti pálya és környékének fejlesztéséről. Látványtervek még nincsenek, csupán víziók és rajzok.

Elkezdték a Haladás stadion tervezését

Úgy tudjuk, a munkába egy szombathelyi építészt is bevontak, és a mai kormányülésen is téma a szombathelyi stadion ügye.

Legyen? Ne legyen? Milyen legyen az új Haladás-stadion?

Közgyűlési téma lesz holnap, de mi szeretnénk megismerni olvasóink véleményét.

Megszereztük a stadionterveket, amiről Orbán beszélt

A miniszterelnök bejelentette, de senki nem találta a Haladás-stadion látványterveit. Nekünk megvan, és már azt is tudjuk, hogy egy Fradi-meccsel avatjuk.

Hol vannak Orbán Hali-stadion tervei?

Jól eldugták, az biztos. A Haladásnál nincsenek, az alpolgármester tájékozódási időt kért. Pedig a miniszterelnök azt ígérte, már idén nekilátnak.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!